Az Amerikába tartó repülő út eléggé...hát, az igazság az, hogy nem tudom megmondani hogyan telt, mert már az elején...leittam magam..De nem csak én!Egyedül Liz és Liam nem ittak..amit megértek..Viszont amikor felkeltem arra eszméltem, hogy Em nem tud felállni az ölemből, ugyanis oda volt ragasztva hozzám...én pedig az üléshez..Muszáj voltunk leöltözni, és mivel nem volt ruha a gépen egy szál alsógatyába kellett leszállnom a repülőről és a reptérre sietni egy bőröndért amibe ruha is van.Persze Em is fehérneműbe feszített, aminek nem igazán örültem..Jó tudom, hogy olyan mint a fürdőruha, meg minden, de akkor is fehérnemű volt...!És ő a barátnőm!Csak és KIZÁRÓLAG nekem van közöm az ő testéhez fehérneműbe..Így próbáltam minél jobban takarni, hogy a lesifotósok ne a szexi testén csámcsogjanak.Persze, hogy ne tűnjünk hülyének, és ne értsék félre a dolgot, (ami ebben az esetben szinte lehetetlen volt) Niall és Lou is leöltöztek alsógatyára (na mert így abszolút nem félreérthető...).De ha megkérdeznék a riporterek mi okból tettünk így, hát elmagyarázzuk, hogy egy rosszul elsűlt tréfa miatt kellett fehérneműbe pózolnunk a reptéren, és Niall meg Lou csak testvériségből öltöztek le (na nem mintha nem élvezték volna...).
-Liam szemszöge
Mikor megérkeztünk a szállodába az eloszlás a következő volt szobánként : én és Liz (természetesen) egy szobába voltunk, ahogy Harry és Em is..A baj csak az volt, hogy Lou nem akart Zanynel és Niall-el lenni, ragaszkodva ahhoz, hogy ha Em lehet a szerelmével ő miért ne?!Így Louis is Emék szobájába kötött ki, aminek Harry, láthatóan nem örült...(Mindenhol muszáj volt lefektetnie Emet?Akárhova mentünk/megyünk neki csak ezen jár az agya...pancser)De nem tehetett ez ellen semmit..Kivéve, ha kizárja Lou-t a folyosóra, ő pedig kénytelen lesz bemenni Zayn-ékhez..Miután lepakoltunk elmentem Lizzel sétálni a városba, kicsit ismerkedni vele, ugyanis több hónapig itt kellesz időznünk...Az első dolgunk, az volt, hogy beüljünk egy (leghamarabb talált) starbucks-ba, mert Liz már meghalt egy kis kávéért...Amit furcsállok, ugyanis ő inkább teás..Dehát, miért ne?Nekem is jól esne egy kis süti!
-Ö..sziasztok. - hallottunk mellőlünk egy lány hangot, amint leültünk a kávézóba. - Tudom, hogy nem illik, de csinálnátok velem egy-egy képet?
-Szia! - köszönt Liz barátságosan - Persze!Miért ne?És ne mond, hogy nem illik, mert nem eszünk! - nevetett fel, mire a lány is feloldotta a feszültséget magába. - De csak akkor, ha én is feltehetek egy képet rólunk twitterre!
Ahogy ezt kimondta Liz a lány szeme úgy kikerekedett, hogy a szám nem tudom akkorára kinyitni..
-Uhh..ő hát..Persze!Igen, megtisztelnél! - vörösödött el.
-Remek! - szóltam bele én is.
A lány nagyon kedves volt, és ahogy kiderült Carter-nek hívják.Annyira megkedveltük, hogy meghívtuk egy sütire és egy italra, emellett több mint 50 képet csináltunk..Persze nem mind rólunk készült, mert általánosságba baromságokat fotóztunk..(jellemző)Mikor már lenyugodtunk kicsit, és csöndesebb beszélgetésbe kezdtünk sajnálattal vettük észre, hogy a rajongók tömege kint toporog a kávézó előtt, arra várva, hogy kimenjünk Lizzel.Remek...már csak ez kellett!
-Most hogy a francba fogunk kijutni?
-Nyugi Liam!Majd elmennek..
![]() |
Liz ruhája |
kár,hogy ilyen rövid lett:/ de amugy nagyon tetszik,és imádom a blogot. következőőőt!:)
VálaszTörlésköszönjük!:) megpróbáljuk a következőt hosszabbra írni!:)x @_etaa
VálaszTörlés