6. fejezet - Álmodom?

-Ti....vettetek egy házat? Londonban?!!!!
- Nagyon nagy baj? Féltünk a véleményedtől....- mondta apu, azzal az örökvidám arccal.
- Ezt....nem hiszem el.Álmodom? Mondjátok hogy nem.
- Ezek szerint örülsz. - nevetett fel apa és magához szorított, felemelt és forogni kezdett.

- És hogy jött ez a ház vásárlás? Úgy tudom wellness-ezni voltatok. Rosszul tudom?
- Valóban ott voltunk. - erősített meg anya majd felvette a telefonját és kiment a szobából.
- A harmadik napon felhívott Andi, hogy van egy aranyos kis ház szembe velük, nem is olyan drága, és tudja hogy mennyire ki akartok menni Londonba. És hát nem tudtam ellenállni az ajánlatnak.
Andi az unokatestvérem, 26 éves és Londonban él a férjével Tomival. Már tervezgettük hogy kimegyünk nyelvet tanulni régebben is, csak akkor még kicsik voltunk. Ahogy pedig a One Direction-mánia megfertőzött, tisztává vált, hogy ki fogunk menni Emmával. Csak egy gond volt. Andiéknak csak egy plusz helyük volt, és Emma nélkül semmiképp nem akartam menni. Ez a ház pedig azt hiszem hogy valóra válthatja a régen dédelgetett álmokat....
- Nem tudom hogy megköszönni apa! Nagyon szeretlek titeket! - öleltem át, a könnyek már csorogtak le az arcomon a boldogságtól.
- Igazán nincs mit!:) De aztán jól tanulni! - figyelmeztetett.
- Mindennél jobban fogok igyekezni!
Amikor anya visszajött vacsorázni kezdtünk. Miután végeztünk átkérezkedtem Emmához, hogy elújságoljam a jó híreket.

-Ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá! Na necsináldmárúristeeen! - kb. ilyen reakcióra számítottam.
- És akkor nyáron....megyünk.....LONDONBA?!
- Igen! - Fél órán át tartó ölelkezésbe, örömködésbe, visongatásba kezdtünk.
- Télleg Emma! Mikor jönnek haza a szüleid?
- Kedd dél körül száll le a repülő, estére itt lesznek:)
- Értem. Na megyek mert holnap suli...
- Sziia husfej!!

- Mondjuk el nekik szombaton?
- Szerintem tartogassuk későbbre ezt.
- Örülni fognak szerinted? Vagy azért még nem vagyunk haverok meg semmi...
- Óó biztos örülni fognak! Így jobban megismerhetnek minket.
- Igaz.:)
A szünetek másodperként suhantak el egész héten, de főleg hétfőn. Az osztálytársaknak már elegük volt a folytonos Londonozásból meg visongatásból. Megértem őket, valóban elég idegesítő lehet.