1. fejezet - Magamról.

Kedves naplóm!

Azt hiszem el kell mondanom egy pár dolgot magamról. Nemesi Liza a nevem. Magyarországon élek, Miskolcon. 15 éves vagyok, egy uncsi, átlagos suliba járok. Nagyon szeretek énekelni, a legjobb barátnőmmel  Emmával minden héten videókat töltünk fel a youtube-ra. Már egész sok feliratkozónk van, nagyon szeretjük ezt csinálni. Mindketten óriási directionerek vagyunk.

Egy átlagos hétfői nap volt. Korán kelés, unalmas órák, felelések. De nagyon vártam a délutánt. Ma jött hozzánk Emma és kiválasztottuk a dalt amit majd eléneklünk és a héten feltöltünk. Általában szombaton szoktuk megcsinálni a videót mert akkor sok időnk van, ilyenkor a fele időt röhögéssel és rajongással töltjük. Imádom őt. 15 éve legjobb barátok vagyunk, mindig is azok leszünk, remélem. Egész nap a délutánt tervezgettük, még Balázs és Dani sem tudták elterelni a figyelmünket. Ja igen. Balázs, aki bejön Emmának Nagyon aranyos srác. Olyan vicces, kis ügyetlen, egyszerűen édes! Valamiért nagyon emlékeztet minket Harryre. De végül is minket minden helyes fiú emlékeztet valamelyikükre, nem hiába. Aki directioner, az directioner. És Dani. A mosolya, a nevetése, minden szava, a szemei. Káprázatos. De másé a szívünk. Emma Harryről álmodik minden éjjel - és nappal is - , az én gondolataim pedig kizárólag Liam körül forognak. Ezt nem hiszem hogy tovább kellene magyarázni. Csak annyira idegesítő hogy ilyen távol vagyunk tőlük. Magyarország istenem, mi az? Na ezt hagyjuk nem hergelem magam inkább.

A suli csiga lassúsággal telt, de végül eljött a délután. Nincs is jobb annál, amikor az ember minden délutánt a legjobb barátnőjével tölthet. Felmentünk hozzánk - mivel én a sulitól kb. 5 percre lakom  és én szoktam gitározni a videókban. Megcsináltam a kedvenc szörpünket, felvittem a szobámba. Emma imádja a szobám. Végül is mindent imád a lakásunkban, pedig nekik sokkal nagyon házuk van. Elővettem a laptopom és mutattam a számokat. Majd utána Emma is. Nem igazán volt jó egyik sem. Így hát a döntés megint csak egy One Direction által énekelt számra esett; Stereo Hearts. Ahh, Niall milyen cukin énekelte istenem! Próbáltunk, kikerestem az akkordokat, nem volt valami nagyon nehéz. Elsőre is jól ment, imádom hogy ennyire egymásra vagyunk hangolódva!
- Liza, én annyira nem értem ezt. Miért ilyen igazságtalan az élet velünk?! Ide tesz minket, egy kis csicska helyre ahol a fiúk sosem találnak meg minket, sosem fogják tudni hogy létezünk.
Igen, sokszor elő jön ez a téma nálunk, de melyik igazi rajongónál nem?!De egy újabb poén elkergette a fejünkből ezt a gondolatot.
- A másik dolog meg, Nikiék. Annyira idegesítőek istenem, semmit sem tudnak a srácokról. Jó a nevüket húú és akkor azt hiszik hogy mekkora rajongók. Annyira szánalmaaaas!!!- mondtam, visszatérve imádatunk tárgyaihoz.
Hát ez is elég gyakori téma nálunk. Mi voltunk az elsők akik ismerték őket a suliba, és annyira bánjuk hogy elmondtuk annak a kevéske embernek is, hogy egyáltalán léteznek! Igen, tudom hogy önzőségnek hangzik és hogy a fiúk is több rajongót akarnak de, annyira rajongunk már értük hogy a féltékenység is úrrá lesz rajtunk eközben  - elég sokszor.
A délután többi része egész gyorsan eltelt. Négy óra körül mennie kellett Emmának.

Miután elment, megtanultam és következhetett az esti twitterparty. A mai trendeket is uraljuk. Olyan büszke vagyok ilyenkor a 1DFamily-re, büszke vagyok hogy a tagja lehetek ennek az óriási családnak. Hihetetlenül jó érzés. És következett az unalom. Fél 11 körül lefeküdtem, holnap elvégre írunk matekból. De mi mikor nem írunk?! Ahj....

Reggel felkeltem - sok kedvvel a sulihoz mint mindig- megint csak a délutánt vártam. Kettőkor megint felmentünk hozzánk, szörp, nasi és csak mi ketten. Azon a kedden visszanéztük az összes videónaplót, twittereztünk, skypeoltunk két angol csajjal, és még Louis tesójának a twitcamjára is jutott idő. Az nap fél hatig lehetett Emma mert nem kellett sokat tanulni másnapra.
- Emma, én meghalok rajtuk. Olyan viccesek és aranyosak, nevetnem kell tőlük, de annyira fáj hogy sosem fogjuk ismerni őket.
- Liza, befejezed. Te, a nagy álmodozó, nem mondhatsz ilyet! Higgy az álmaidban, tudod hogy bármi lehetséges!
Ezek után a twittert böngésztük. Az idővonal unalmas volt már, megnéztem a beszélgetésünket az angol csajokkal és egy új üzenetet láttam.
-Istenem, biztos valami perverz állat küldi a linkjeit.- Hát igen, ezért nem szeretem a közösségi oldalakat.Hála az istennek, nem az volt amire gondoltam.
1 új üzenet, megnyitás. Feladó, @onedirection .